Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Bécike. Ez eddig egy szokványos mesei felütés, miért ne lehetne akárhol egy Bécike. A szóban forgolódó pasi azonban nem egy átlagos illető, átlagos intelligenciával, átlagos külsővel.

A mi Bécikénk miatt ugyanis soha nem ürülnek ki a könyvesboltok polcai, a DVD-kölcsönzőké annál inkább, itt is főként az akció- és horrorfilmek gondolája. Nem folytat keresztes háborút a készségfejlesztő fajátékok érdekében, inkább egész nap a SEGA Rally-t nyomja. Nem szomjúhozza a kultúrát sem, színházban utoljára az anyja hasában volt.

Egyszer IQ-tesztet kellett kitöltenie az iskolában. Édesanyja rosszat sejtve kérdezte, mi jött ki, mire Bécike büszkén felelte:

- Képzeld, negatív lett!

Amint haladt előre az élet iskolájában, úgy fogyott a remény, hogy valaha is használható tagja lesz a társadalomnak. Az általános iskolát nagy nehezen kijárta, a továbbiakhoz nem nagyon fűlött a foga, de azért szülei hathatós kérésére (nadrágszíjjal történő full-kontakt) eljárt a középiskola termeibe.
Itt két évig rongálta a tantestület idegrendszerét, majd a tizenhat éves kort elérve úgy érezte, nem lesz hasznára az emberiségnek, ha itt aszalja a szervezetét ahelyett, hogy kilépvén a világba, küldetést keresne magának.
 

És ment. Rég söpört végig ilyen ujjongás a kopott, füstös tanári szobán.
Az igazgató Bécike osztályfőnökével összekapaszkodva az asztalok tetején táncolt, majd amikor leestek és helyre tették az ofő kifordult bokáját, kimentek a folyosóra vonatozni. Került süti és törköly is, minek következtében másnap minden osztályban elmaradt az első két óra.

Bécike kvalitásainak nyilvánvaló hiányát tükrözi, hogy még általános iskolában át kellett formálni számára az egész Gergely-naptárat. Ez a reform azért vált szükségessé, mert képtelen volt megjegyezni, hogyan követik egymást a hónapok a kalendáriumban.

Az időmúlás-jelző meggyalázása a következőképpen történt. Az általános iskola nyolcadik osztályába alig-alig bejáró Bécike fejlesztőpedagógusa egy kies szerdán így szólt:

- Szervusz, Bécike, életem kudarca, aztán beszivárogtak-e a hónapok nevei abba a szép nagy fejedbe?

- Csók'lom, tan'tóbácsi!
- Eddig jó, a köszönés már akadémikus szinten megy. No, de térjünk vissza a fősodorba!
Úgy látom, a mai mediterrán légáramlatok megzavarják érzékelőközpontodat, ezért egyszerűbben kérdezek. Hónapok, fejedbe, he?- próbálkozott az elszánt nevelő, bár nem remélt biztató választ.
- Izé, aha. - Na, egy mondatban két szó, fedvén a lényeget. A tanár máris szebbnek látta Bécikét.
- Ez nagyszerű! Akkor mondd is el őket! - a tanár szeme csillogott.
- Miket? - kérdé Bécike, s a tanár szeméből eltűnt minden fény.
- Hát a hónapok neveit, tudod. Ha nem jut eszedbe, ismételjük át együtt! Kezdjük az elején!
Melyik az év első hónapja?
- (Ez a hely itt üres maradt, mivel Bécike nem válaszolt, cserébe azért érdeklődve figyelte a tanár remegő szája szélét. )
- Na, tudod, Bécike, az év elején hideg van, júúúj, de hideg!
- Hol?



A sorsüldözött pedagógus ekkor belátta, hogy az óvodásoknál alkalmazott játékos tanítási módot kénytelen bevetni. Elővett néhány szép színes zsírkrétát - elrágcsálható, lenyelhető fajtát -, néhány papírlapot és nekiállt rajzolni.

Az első képen nagy pelyhekben hullott a hó, út menti árokba csúszott, elakadt autók is voltak rajta, melyek karosszériájáról óriási jégcsapok lógtak. Erre a tanár ráírta: Fagyálló Hava azaz LYANUÁR.
Amikor ránézett a lapra, valami nem stimmelt. De mi? Szerencsére még azelőtt észrevette a hibát, hogy Bécike is kiszúrta volna. Szóval JANUÁR.
 

A másodikon egy pillanatig gondolkozott. Pántlikás fánkot rajzoljon-e FEBRUÁR-nak vagy sertést. Ránézett Bécikére és felskiccelt egy laza tizenkét fős, részeg társaságot, nyakukban lógó kolbásszal, a képnek pedig a Disznóvágás Hava címet adta.

A MÁRCIUS -t idéző csendélet kissé depresszívre sikeredett, mivel öt darab, halódó hóembert ábrázolt, kik fejüket szomorúan hajtják meg a természet hatalma előtt. Fénykorukban büszkén álltak a kertekben, parkokban, különféle díszekben pompázva. Ki répa orral, köcsögkalapban, fekete szénszemmel, másikuk ezek mellé piros sálat is kapott, sőt a valaha legnagyobbra sikeredett hópasas egy igazi monoklit is viselt, lánccal. Ez a sok ékesség mind a skiccelt hóemberek lábainál hevert, sáros pocsolyákban agonizálva. Március így a Latyak Hava nevet nyerte el.
 

Mielőtt tanár és diákja felvágták volna egymás ereit, szerencsére ÁPRILIS lett.

Kis felüdülést és sikerélményt jelentett, hogy Bécike ennek a hónapnak már adott nevet- azért annyira nem volt jó a helyzet, hogy áprilisnak hívja-, mégpedig a Szülinapom Havát.
 

Ezen tehát gyorsan túlestek, és máris kopogott a MÁJUS.
A tanár úgy gondolta, hogy ha már így lendületbe jöttek, Bécike igazán könnyen rá fog jönni, mi jellemzi leginkább a vidám, meleg nyár közeledtét jelző hónapot. Először is rajzolt a lap közepére egy fordított és kockás háztetőt, szép sárgásbarna színűt.
Egy átlagos értelmi képességű gyerek már ez alapján üvöltötte volna a megoldást, de a tanár igyekezett szem előtt tartani, hogy Bécikével áll szemben. Szinte szégyellte magát, mikor a háztetőre rajzolt egy barna és egy rózsaszín golyót. Ezen a ponton várta a boldog felismerés hangját, de Bécike tanácstalanul nézte a rajzot, és mindössze ennyit jegyzett meg:

- Milyen béna labdák!
 

A tanár finoman felnyüszített és megadta magát.
- Bécike, ezek nem labdák, hanem fagyi! Méghozzá eper és csoki, nyamnyam! Tudod, májusban van először olyan meleg, hogy anyukádtól kaphatsz fagyit.
- Utálom a fagyit! Vegyen inkább Rambo-kést! - ellenkezett a kisdiák.
- Jó, akkor Rambo-kést vesz neked anyukád, az a jó édes. Ez pedig azért lesz jó, mert együtt játszhatsz a pajtásaiddal a vadvirágos réten, lepkéket kergetve.- A tanár begörcsölt. Úgy érezte, mindenképpen össze kell hoznia Bécike fejében a májust a jó idővel.

De nem. Ez a hülye gyerek nem képes koncentrálni a feladatra. Beszorult az agya helyét jelentő csücsökbe a játékkés és nem megy onnét arrébb.
- Utálom a lepkéket! Utálom a gazos kaszálót vagy mit! Dzsungelt akarok, katonákat akarok!
Én vagyok Rambo!

A tanár elsápadt. Na, most kéne átadnia a staféta-nádpálcát az iskolai picológusnak. Ilyen szintű elmetottyadás esetén ő már nem kompetens.

Szíve szerint azonban folytatta volna a rajzolást, hiszen még csak most jönnek a szép nyári hónapok, az ő csuklója pedig épp kezdett bemelegedni, főleg a satírozás ment már gördülékenyen.
Ha Bécike krétát eszik is, ő most már végigcsinálja, amit elkezdett. Passz.

Egy szó mint száz, a tanár kijelentette, hogy mindazok summázataként, amit nem sikerült Bécike agyába gravíroznia, a MÁJUS hónapot azért is Fagyi Havának fogják nevezni és nem kevernek bele mindenféle militáris ökörséget.
Úgy tűnt, a gyermekcse megnyugodott, nem akart már katonásdit játszani fagyizás helyett, így hát lehetett ugrani harminc napot az időben.

JÚNIUS. Annyi szépet lehet erről a hónapról rajzolni – merengett a tanár-, azt se tudja, hol kezdje.

Kavargó gondolatait sorba rendezte, kiszitálta és kiválasztotta a leginkább tetszetőset.
A perspektivikus ábrázolási módot alkalmazva rajzolt meg egy ifjú nőt, aki a kép hátuljából elindult szőrmebundában, s mire a kép előterébe ért, már csak egy miniszoknya és persze felsőrész volt rajta. A tanár szinte mérnökileg centizte ki, mennyire lehet rövid az a szoknya. Felettébb kínos lenne, ha ez a rajz a hittantanár kezébe kerülne és az esetleg rituálisan elégetné az udvaron, a jó erkölcs védelme címén.
Pedig a mű zseniális lett – dicsérte magát a tanár-, ezt ugyan nem fogja elkótyavetyélni tanszerként. Benevezi egy amatőröknek hirdetett pályázatra, aztán várja a virágcsokrokat a dohányzó tanáriba.
A képnek az álszent Napos Séták Hava címet adta és gyorsan eldugta.

JÚLIUS. Na, kinek van júliusban szülinapja, na kinek? Őneki, a világ legönfeláldozóbb nevelőjének, ki fizikai és szellemi épségét teszi kockára nap mint nap, hiszen a fejlesztőpedagógus cím bizony komoly munkát sejtet. Ahogy teltek-múltak a dolgos évek, rá kellett jönnie, hogy gyereket fejleszteni nem tud, legfeljebb áramot.

A szülinap tényét elújságolta Bécikének is.

- Képzeld, Bécike, júliusban van a tanító bácsi szülinapja! Mit szólsz ehhez?
- Semmit.
- Írsz majd nekem üdvözlőlapot a szülinapomra? - A tanár próbálta felkelteni maga iránt Bécike érdeklődését.
- Nem.
- De kár! Pedig nagyon jólesne, ha felköszöntenél! - Vidámság, legfontosabb a vidám, jó hangulat megteremtése a foglalkozáson, mondogatta magában a tanár.
- Köszöntse fel a rajztanár néni! Úgyis mindig a Tanító bácsiról firkál képeket és közben sóhajtozik is! - Bécike hiába volt totál sötét a tanuláshoz, azt tudta, mikor kinek mit kell mondani.

A tanító hirtelen úgy érezte, máris kivesézték az ő szülinapját. Annyi azonban jár neki, hogy júliust Tanító Bácsi Havának nevezzék. Gyorsan firkált valami tortaszerűt – dobosat, mert az volt a kedvence - és a közepére ráírta, hogy Tanító Bácsi.

AUGUSZTUS. Ez könnyű lesz - ámította magát a tanár-, augusztusban annyi minden van, hogy lubickolhatnak a témalehetőségek közt. Na, irány a lubic!
- Bécike, nézd csak, eljött az augusztus!
- Hol van? Nem látom.
- Nem úgy jött el, hogy bent van a szobában, kicsi szentem. Csak beszélgetünk róla. Mi jut eszedbe augusztusról? Ne mondd, hogy semmi, te kis huncut!
- Jó, akkor nem mondom. - Bécike blazírt képpel nézett a tanárra és nem hatotta meg annak igyekezete.
- Értem. Illetve nem értem. Augusztusról mindenkinek eszébe jut valami. Nyaralás, dinnye, államalapítás. Új kenyér, tűzijáték, szalmonella. Hát neked melyik tetszik? - A tanár úgy érezte, menten megőrül, ha nem végezhetnek ezzel a feladattal az elkövetkező öt perc alatt. Gondolta, majd ő mond lehetőségeket, Bécike meg választ. Ma már nem farag a gyerekből Einsteint.

- Nekem az államlapítás.

- Nem jól mondod, Bécike, az államalapítás. De inkább hagyjuk. Válaszd inkább a dinnyét, aztán ugorjunk!
- Milyen dinnye?
- Hogyhogy milyen dinnye? – Olyan, mint a fejed, dühöngött a tanár, nehéz golyó és cukros lötty van benne.
- Hát, hogy zöld és fehér csíkos vagy sárga?
- Melyik legyen, Bécike?
- A zöld-fehér, mert akkor az Fradi-dinnye!
- Nahát, milyen okos ötlet! - Ekkorát még nem hazudtam gyereknek, gondolta a tanár.- Akkor a tanító bácsi most rajzol egy Fradi-dinnyét, és ez lesz a hónap neve is. Fradi Dinnye Hava.
 

Már csak négy hónap, vigasztalta magát a tanár, ezt a négyet sitty-sutty elintézzük.
- Na, Bécike, hát elérkeztünk a SZEPTEMBER-hez. Tudod, szeptember az ősz első hónapja.
Ekkor mennek iskolába a gyerekek. Érik a szőlő, hajlik a vessző, potyog az alma és az anyukák könnye is, mert a gyerekek kinőtték az összes cuccukat.
- Ki az az ősz? - Bécike kissé lassan értelmezte a hallottakat.
- Az ősz nem egy személy, szagosbükkönyöm, hanem egy évszak.- A tanár nehezen hitte, hogy ezt magyarázza egy nyolcadikos fiúnak. - Van benne szeptember, október és november. De tudod mit? Legyen a szeptember az Iskola Hava, erről megjegyzed majd!
A tanár rajzolt egy szép sárga házat, piros tetővel, a kapu fölé pedig felírta, hogy Ideggondozó. Némi áthallás, szó se róla, de akkor is igaz.
Gondolataiból egy váratlan kérdés rántotta vissza.
- Az iskolának hol van a hava? Nem is láttam. Biztos ellopta a pedellus.

A tanárnak nem volt ereje válaszolni. Legyintett egyet és hirtelen OKTÓBER lett.
- Bécike, tudod, októberben van a szőlőszüret és ilyenkor készítik a bort is. Nézd csak, rajzolok egy szép palack száraz vöröset, barrikolt módra. Legyen tehát a hónap neve Bor Hava!
De a tanár nem úszta meg.
- Ne legyen! Apukám utálja a bort! Legyen inkább Sör Hava!
- Legyen az! Tiszteltetem apukádat.

NOVEMBER. Mi van novemberben? Nyirok, eső, hideg, sár, csupa undorító körülmény.
Meleg ruhák, hideg lábak. Valamit kell erre is mondani-rajzolni. Megvan!
- Bécike! A tanító bácsi úgy gondolja, hogy novembernek adjuk a Nyirok Hava címet! Mehetünk is tovább!

A tanár félt, hogy új kérdést kap, például a....
-Tan'tó bácsi, hogy néz ki a nyirok? - ..igen, erről. Hogy a ló cifra patájába nézhet ki a nyirok?
- Hát, tudod, az úgy van. Amikor sokat esik az eső és nem száraz a levegő, mint nyáron, akkor mondjuk, hogy nyirkos. Rajzolok mondjuk enyhe esőzést meg szürke felhőket.

És rajzolt. És végül - dobpergés!!-, eljött a DECEMBER!
- Bécike! December lett! Mi jut eszedbe decemberről? Valaminek eszedbe kell jutnia, különben agresszívvé válok!

- Oksa, oksa, lazítson a tan'tó bácsi!- Bécikének voltak ilyen elmehapcijai, melyeknek oka soha nem volt megfejthető, következménye azonban mindig fájt.
- Bécike, nem illik így beszélni meggyötört nevelőddel! Ismét kérdezem és terveim szerint utoljára: mi van decemberben, amiről képes vagy végre megjegyezni ennek a nyüves, kettérepedt hónapnak a nevét!? - A tanár hangja okfejtése előrehaladtával egyre magasabb és magasabb régiókba ívelt, az utolsó szót pedig már valami állati hörgéssel adta ki magából. Lihegett és le is izzadt.

- Öööööööö. Karifa? - A tanár csak ennyit mondott: Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól! Tehát DECEMBER neveztessék ezentúl Karifa Havának!

Viva la Vida! Finito, konyec, fin, the End, azaz vége! Vége a mai fejlesztő órának, mostantól egy hétig nem kell látnia-hallania ezt az istenteremtményét. A tanár arcán ragyogó mosollyal fordult Bécikéhez.

- Bécike, fiacskám, vége a mai órának. Igazán nagyon ügyes voltál ma is. - Kegyes hazugság, gondolta a tanár, de egy nevelőnek inspirálnia kell a tanítványt, nem mondhatja a szemébe, hogy reménytelen eset és igazán feleslegesen tartják fel egymást. - Szervusz, érezd jól magad a továbbiakban is! Pá!
- Csók'lom, tan'tó bácsi! - válaszolta Bécike és elhagyta a kínzóhelyiséget.

A tanár pedig hátradőlt, feltette lábát az asztal tetejére – nem volt kár a bútordarabért, hiszen már húsz éve is a jól ismert kopott zöld színt viselte -, és nyitott ablaknál, madárfüttyös aláfestéssel sodort egy spagócát.