Köszöntelek körömben, nyájas olvasó! Ha nincs nyájad, akkor is. Apróságokon nem fogunk összeveszni.
Azért gyűltem ma itt össze, hogy elindítsam ezt a naplovat. Ráébredtem ugyanis, hogy az univerzum tágulása lelassul, sőt megreked, ha nem állok neki eztet írni. Mivel szívemen viselem a világegyetem harmonikus működését engedtem az unszolásnak.
Szándékosan időzítettem az óévre ezt a meglepit a világnak, nem éreztem kötelezőnek, hogy megvárjam az újévet egy új lépés megtételével.
Ha az ember ráerőlteti magát gyanútlan és jóhiszemű polgártársaira úgy illik, hogy legalább bevallja, ki is ő. Pontosan harminckét év körüli, barna hajú, normál testalkatú nő, ki budapesti lakhellyel rendelkezik meg egy férjjel, és van két erősen kiskorú kölke, akik viszont vele rendelkeznek.
Anyaságom fennállásának hetedik évét taposom immán, s ennyi idő alatt megfigyeltem egy-két hasznos dolgot a gyerekek működését illetően.
Van két darab testrészük, amely stratégiai fontosságú a mindennapokban, ezek pedig a fül és a száj. Érdekességük, hogy erős párhuzamot mutatnak a moziban kapható pattogatott kukoricával, jelesül, hogy méretük a felhasználó szája íze szerint lehet kicsi, közepes és nagy.
Feljegyezni való, hogy ugyanazon inger hatására a két szerv ellentétesen reagál.
Így például a „légy szíves, gyere enni!” frázis elhangzása a hallójárat szűkülését vonja maga után, ám a szájszerv mérete megnő. A gyermek ilyenkor a „ nem-értem-furcsa-nyelvedet” illetve a „legózom/mesét nézek/most ettem nutellát” megoldások közül választ.
A szülő reakciója mindkét esetben ugyanaz, főleg, ha a felhívás nem első alkalommal kísérel meg eljutni az utódhoz. A hangmagasság emelkedése a legjellemzőbb, amely párosulhat az orcák szűzies pírjának szederjes vörösbe fordulásával.
A nyelv használata ízesedik, indulatszavak, nem ritkán argó kifejezések gazdagítják.
A nyelv használata ízesedik, indulatszavak, nem ritkán argó kifejezések gazdagítják.
A gyerekológusok tudtommal még nem írtak tanulmányt arról, hogy a csemeték jobban értékelik és szívesebben befogadják szüleik közléseit, ha azok tartalmaznak néhány kreatív szóösszetételt, magyarán útszéli káromkodást.
Természetesen nem kívánja senki a családban hagyományteremtő szándékkal bevezetni a gyermeknevelésbe az ordenáré szavakat mint közvetítő eszközöket. Hogy ezt elkerüljük,
sok-sok türelemre és szájtépésre van szükség, amely során a gyermekkel megértetjük, hogy számos előnye és még több hátránya származik abból, ha továbbra is ignorálja felmenőit.
Egy ilyen akadémiai székfoglaló általában eredményt hoz, megérinti a gyermek lelkét, hallójárata kitágul, szája mérete csökken.
A kedvező végkifejlet elérése sikerélmény a szülőnek, így érdemes kipróbálni a fent leírt lépéseket még akkor is, ha közben kérdőjelek zakatolnak a fejünkben, hogy miért is kell a gyerekkel tárgyalásokat folytatni ahelyett, hogy szimplán szót fogadna.
Az a tapasztalatom, hogy ha logikusan (majdnem azt írtam, hogy higgadtan, de ez picikét sántítana) beszélünk a gyerekkel, hamarabb célt érhetünk, mintha negyedórás üvöltőszeánszot rendezünk.
Summázván: minden kedves szülőnek jó szórakozást kívánok, s ezt komolyan is gondolom, hiszen minden fáradság ellenére a gyereknevelés azért nagy kaland, amely nagyon sok szép percet szerez mindenkinek, aki ezt az extrém sportot választja.
Gyermeki reménység hatja át szívemet, hogy nem a falnak szövegeltem eddig, hanem az anyukámon és néhány megzsarolt családtagon kívül talán voltak még néhányan, akik rongálták szemüket a fenti bölcseletek olvasásával.
Ha a válasz igen (ajánlom is, különben szemmelverős körleveleket fogok írni), szeretettel várok minden humán entitást a továbbiakban is!
