Próbababa

Az ember lánya ( fia is) olykor kitalálja, hogy ő most jogsit akar. Ezt nem szociofób meggondolások sugallják, hanem inkább praktikusak.

Hogy ez a sóvárgás ne maradjon hiábavaló, tehetünk lépéseket, amelyek célunk elérését segítik, azaz megtanulunk vezetni. Csodás, de egyelőre jobbat nem találtak ki.

Sok dolgot kell bizonyítani, hogy elhiggyék nekünk: igen, kiereszthetnek a többi, környezetet meghitten szennyező taliga közé. A bizonyítási eljárás első etapja az elsősegély vizsga, melyre a felkészülés játékos formában, kipróbálható szemléltető eszközökkel történik.

Tehetünk nyomókötést egymás elméletileg hevesen pulzáló ütőerére, amely a játék kedvéért azért sérült meg, mert pajtásunk félig levágta a lábát a motoros fűrésszel.

Van azonban egy kitétel, amely nem ismer engedékenységet az adott esetben elsősegélyt nyújtó delikvenssel szemben. Nem állapíthatjuk meg saját hatáskörben, hogy a sérült él-e még vagy már késő próbálkozni. Egyetlen eset van, amikor mi magunk is el tudjuk dönteni, hogy indokolt-e az újraélesztés: ha élettel össze nem egyeztethető sérülést tapasztalunk, például a feje és a teste két különböző GPS koordinátán lelhető fel.

Visszatérve a fősodorba, a vizsga talán legfontosabb eleme az újraélesztés folyamatában való jártasságunk bizonyítása. Ehhez nem a vizsgabiztost kell életre csókolni, rendelkezésünkre áll egy védekezésképtelen baba.

Csórikám eléggé ráfaragott, lássuk be, mert mi is az ő élete. Tömény szívás. Mások leheletéé.
Ott kezdődik, hogy már akkor kétszáz százalékos impotens volt, mikor értelme nyiladozni kezdett, mivel deréktól lefelé nem létezik, a karját viszont vállból lekapták.
Szexepilje így negatív, csajozás nuku, legfeljebb akkor számíthatna egy kis női gyengédségre, amikor egy ifjú és kexelő nőcike óvatosan letérdel mellé (mert ugye a hátrányos helyzetűkém a placcon dekkol kiszolgáltatva a humanoidok változatos perverzióinak), de mekkorát csalódik.
Biztos először megörül, hogy végre csábíthat, hiszen minden hendikepje ellenére azért a felsőteste nem akármi, lehet is nézegetni.

Csak aztán a gyengéd érintés helyett brutális bordatörési kísérlet áldozata lesz, harminc darabé, amely hamvába halasztja fellobbant szerelmét (azt hiszem, konkrétan a "megtalállak, szuka" mondat ötlik eszébe). Mire ezt megfogalmazza, újféle atrocitás éri.
A szuka egy mozdulattal hátratöri a fejét és elkezd az orrába levegőt fújkálni ("most már anyád életével játszol"). Megpróbálja az örömet nézni az ürömben, mert hiszen lehetne rosszabb is, volt már olyan, hogy lilahagymás szájszagú ipse molesztálta szájból szájba, na, azt megkínálta volna egy kis cserszömörcés szájvízzel.

Máskülönben biztos irigyli a gumikollégákat, azoknak milyen változatos az életük!
Egyrészt van kezük és altestük, a lét azért szórakoztatóbb így. Ezen adottságuk végett élénk társadalmi életet élnek, szoros kapcsolatba kerülnek embertársaikkal, néha egyszerre többel is, kis neszesszerekben bejárják a világot.
Ő meg, ha végre lecseng a meló, mehet vissza valami sötét és depresszív helyiségbe a steril mullpólyák közé.
 

A változás lehetősége picike, maximum akkor szabadulhat, mikor karrierje végén leszázalékolják mint egy fogatlan cirkuszi oroszlánt és egy másik szerencsétlen kezdi meg helyette a hosszas szívást.