Mani-Túra 1 - Bécike

 2012.02.21. 10:23

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Bécike. Ez eddig egy szokványos mesei felütés, miért ne lehetne akárhol egy Bécike. A szóban forgolódó pasi azonban nem egy átlagos illető, átlagos intelligenciával, átlagos külsővel.

A mi Bécikénk miatt ugyanis soha nem ürülnek ki a könyvesboltok polcai, a DVD-kölcsönzőké annál inkább, itt is főként az akció- és horrorfilmek gondolája. Nem folytat keresztes háborút a készségfejlesztő fajátékok érdekében, inkább egész nap a SEGA Rally-t nyomja. Nem szomjúhozza a kultúrát sem, színházban utoljára az anyja hasában volt.

Egyszer IQ-tesztet kellett kitöltenie az iskolában. Édesanyja rosszat sejtve kérdezte, mi jött ki, mire Bécike büszkén felelte:

- Képzeld, negatív lett!

Amint haladt előre az élet iskolájában, úgy fogyott a remény, hogy valaha is használható tagja lesz a társadalomnak. Az általános iskolát nagy nehezen kijárta, a továbbiakhoz nem nagyon fűlött a foga, de azért szülei hathatós kérésére (nadrágszíjjal történő full-kontakt) eljárt a középiskola termeibe.
Itt két évig rongálta a tantestület idegrendszerét, majd a tizenhat éves kort elérve úgy érezte, nem lesz hasznára az emberiségnek, ha itt aszalja a szervezetét ahelyett, hogy kilépvén a világba, küldetést keresne magának.
 

És ment. Rég söpört végig ilyen ujjongás a kopott, füstös tanári szobán.
Az igazgató Bécike osztályfőnökével összekapaszkodva az asztalok tetején táncolt, majd amikor leestek és helyre tették az ofő kifordult bokáját, kimentek a folyosóra vonatozni. Került süti és törköly is, minek következtében másnap minden osztályban elmaradt az első két óra.


Bécike kvalitásainak nyilvánvaló hiányát tükrözi, hogy még általános iskolában át kellett formálni számára az egész Gergely-naptárat. Ez a reform azért vált szükségessé, mert képtelen volt megjegyezni, hogyan követik egymást a hónapok a kalendáriumban.

 

Az időmúlás-jelző meggyalázása a következőképpen történt. Az általános iskola nyolcadik osztályába alig-alig bejáró Bécike fejlesztőpedagógusa egy kies szerdán így szólt:

- Szervusz, Bécike, életem kudarca, aztán beszivárogtak-e a hónapok nevei abba a szép nagy fejedbe?

- Csók'lom, tan'tóbácsi!
- Eddig jó, a köszönés már akadémikus szinten megy. No, de térjünk vissza a fősodorba!
Úgy látom, a mai mediterrán légáramlatok megzavarják érzékelőközpontodat, ezért egyszerűbben kérdezek. Hónapok, fejedbe, he?- próbálkozott az elszánt nevelő, bár nem remélt biztató választ.
- Izé, aha. - Na, egy mondatban két szó, fedvén a lényeget. A tanár máris szebbnek látta Bécikét.
- Ez nagyszerű! Akkor mondd is el őket! - a tanár szeme csillogott.
- Miket? - kérdé Bécike, s a tanár szeméből eltűnt minden fény.
- Hát a hónapok neveit, tudod. Ha nem jut eszedbe, ismételjük át együtt! Kezdjük az elején!
Melyik az év első hónapja?
- (Ez a hely itt üres maradt, mivel Bécike nem válaszolt, cserébe azért érdeklődve figyelte a tanár remegő szája szélét. )
- Na, tudod, Bécike, az év elején hideg van, júúúj, de hideg!
- Hol?



A sorsüldözött pedagógus ekkor belátta, hogy az óvodásoknál alkalmazott játékos tanítási módot kénytelen bevetni. Elővett néhány szép színes zsírkrétát - elrágcsálható, lenyelhető fajtát -, néhány papírlapot és nekiállt rajzolni.

Az első képen nagy pelyhekben hullott a hó, út menti árokba csúszott, elakadt autók is voltak rajta, melyek karosszériájáról óriási jégcsapok lógtak. Erre a tanár ráírta: Fagyálló Hava azaz LYANUÁR.
Amikor ránézett a lapra, valami nem stimmelt. De mi? Szerencsére még azelőtt észrevette a hibát, hogy Bécike is kiszúrta volna. Szóval JANUÁR.
 

A másodikon egy pillanatig gondolkozott. Pántlikás fánkot rajzoljon-e FEBRUÁR-nak vagy sertést. Ránézett Bécikére és felskiccelt egy laza tizenkét fős, részeg társaságot, nyakukban lógó kolbásszal, a képnek pedig a Disznóvágás Hava címet adta.

A MÁRCIUS -t idéző csendélet kissé depresszívre sikeredett, mivel öt darab, halódó hóembert ábrázolt, kik fejüket szomorúan hajtják meg a természet hatalma előtt. Fénykorukban büszkén álltak a kertekben, parkokban, különféle díszekben pompázva. Ki répa orral, köcsögkalapban, fekete szénszemmel, másikuk ezek mellé piros sálat is kapott, sőt a valaha legnagyobbra sikeredett hópasas egy igazi monoklit is viselt, lánccal. Ez a sok ékesség mind a skiccelt hóemberek lábainál hevert, sáros pocsolyákban agonizálva. Március így a Latyak Hava nevet nyerte el.
 

Mielőtt tanár és diákja felvágták volna egymás ereit, szerencsére ÁPRILIS lett.

Kis felüdülést és sikerélményt jelentett, hogy Bécike ennek a hónapnak már adott nevet- azért annyira nem volt jó a helyzet, hogy áprilisnak hívja-, mégpedig a Szülinapom Havát.
 

Ezen tehát gyorsan túlestek, és máris kopogott a MÁJUS.
A tanár úgy gondolta, hogy ha már így lendületbe jöttek, Bécike igazán könnyen rá fog jönni, mi jellemzi leginkább a vidám, meleg nyár közeledtét jelző hónapot. Először is rajzolt a lap közepére egy fordított és kockás háztetőt, szép sárgásbarna színűt.
Egy átlagos értelmi képességű gyerek már ez alapján üvöltötte volna a megoldást, de a tanár igyekezett szem előtt tartani, hogy Bécikével áll szemben. Szinte szégyellte magát, mikor a háztetőre rajzolt egy barna és egy rózsaszín golyót. Ezen a ponton várta a boldog felismerés hangját, de Bécike tanácstalanul nézte a rajzot, és mindössze ennyit jegyzett meg:

- Milyen béna labdák!
 

A tanár finoman felnyüszített és megadta magát.
- Bécike, ezek nem labdák, hanem fagyi! Méghozzá eper és csoki, nyamnyam! Tudod, májusban van először olyan meleg, hogy anyukádtól kaphatsz fagyit.
- Utálom a fagyit! Vegyen inkább Rambo-kést! - ellenkezett a kisdiák.
- Jó, akkor Rambo-kést vesz neked anyukád, az a jó édes. Ez pedig azért lesz jó, mert együtt játszhatsz a pajtásaiddal a vadvirágos réten, lepkéket kergetve.- A tanár begörcsölt. Úgy érezte, mindenképpen össze kell hoznia Bécike fejében a májust a jó idővel.

De nem. Ez a hülye gyerek nem képes koncentrálni a feladatra. Beszorult az agya helyét jelentő csücsökbe a játékkés és nem megy onnét arrébb.
- Utálom a lepkéket! Utálom a gazos kaszálót vagy mit! Dzsungelt akarok, katonákat akarok!
Én vagyok Rambo!

A tanár elsápadt. Na, most kéne átadnia a staféta-nádpálcát az iskolai picológusnak. Ilyen szintű elmetottyadás esetén ő már nem kompetens.

Szíve szerint azonban folytatta volna a rajzolást, hiszen még csak most jönnek a szép nyári hónapok, az ő csuklója pedig épp kezdett bemelegedni, főleg a satírozás ment már gördülékenyen.
Ha Bécike krétát eszik is, ő most már végigcsinálja, amit elkezdett. Passz.

Egy szó mint száz, a tanár kijelentette, hogy mindazok summázataként, amit nem sikerült Bécike agyába gravíroznia, a MÁJUS hónapot azért is Fagyi Havának fogják nevezni és nem kevernek bele mindenféle militáris ökörséget.
Úgy tűnt, a gyermekcse megnyugodott, nem akart már katonásdit játszani fagyizás helyett, így hát lehetett ugrani harminc napot az időben.


JÚNIUS. Annyi szépet lehet erről a hónapról rajzolni – merengett a tanár-, azt se tudja, hol kezdje.

Kavargó gondolatait sorba rendezte, kiszitálta és kiválasztotta a leginkább tetszetőset.
A perspektivikus ábrázolási módot alkalmazva rajzolt meg egy ifjú nőt, aki a kép hátuljából elindult szőrmebundában, s mire a kép előterébe ért, már csak egy miniszoknya és persze felsőrész volt rajta. A tanár szinte mérnökileg centizte ki, mennyire lehet rövid az a szoknya. Felettébb kínos lenne, ha ez a rajz a hittantanár kezébe kerülne és az esetleg rituálisan elégetné az udvaron, a jó erkölcs védelme címén.
Pedig a mű zseniális lett – dicsérte magát a tanár-, ezt ugyan nem fogja elkótyavetyélni tanszerként. Benevezi egy amatőröknek hirdetett pályázatra, aztán várja a virágcsokrokat a dohányzó tanáriba.
A képnek az álszent Napos Séták Hava címet adta és gyorsan eldugta.

JÚLIUS. Na, kinek van júliusban szülinapja, na kinek? Őneki, a világ legönfeláldozóbb nevelőjének, ki fizikai és szellemi épségét teszi kockára nap mint nap, hiszen a fejlesztőpedagógus cím bizony komoly munkát sejtet. Ahogy teltek-múltak a dolgos évek, rá kellett jönnie, hogy gyereket fejleszteni nem tud, legfeljebb áramot.

A szülinap tényét elújságolta Bécikének is.

- Képzeld, Bécike, júliusban van a tanító bácsi szülinapja! Mit szólsz ehhez?
- Semmit.
- Írsz majd nekem üdvözlőlapot a szülinapomra? - A tanár próbálta felkelteni maga iránt Bécike érdeklődését.
- Nem.
- De kár! Pedig nagyon jólesne, ha felköszöntenél! - Vidámság, legfontosabb a vidám, jó hangulat megteremtése a foglalkozáson, mondogatta magában a tanár.
- Köszöntse fel a rajztanár néni! Úgyis mindig a Tanító bácsiról firkál képeket és közben sóhajtozik is! - Bécike hiába volt totál sötét a tanuláshoz, azt tudta, mikor kinek mit kell mondani.

A tanító hirtelen úgy érezte, máris kivesézték az ő szülinapját. Annyi azonban jár neki, hogy júliust Tanító Bácsi Havának nevezzék. Gyorsan firkált valami tortaszerűt – dobosat, mert az volt a kedvence - és a közepére ráírta, hogy Tanító Bácsi.

AUGUSZTUS. Ez könnyű lesz - ámította magát a tanár-, augusztusban annyi minden van, hogy lubickolhatnak a témalehetőségek közt. Na, irány a lubic!
- Bécike, nézd csak, eljött az augusztus!
- Hol van? Nem látom.
- Nem úgy jött el, hogy bent van a szobában, kicsi szentem. Csak beszélgetünk róla. Mi jut eszedbe augusztusról? Ne mondd, hogy semmi, te kis huncut!
- Jó, akkor nem mondom. - Bécike blazírt képpel nézett a tanárra és nem hatotta meg annak igyekezete.
- Értem. Illetve nem értem. Augusztusról mindenkinek eszébe jut valami. Nyaralás, dinnye, államalapítás. Új kenyér, tűzijáték, szalmonella. Hát neked melyik tetszik? - A tanár úgy érezte, menten megőrül, ha nem végezhetnek ezzel a feladattal az elkövetkező öt perc alatt. Gondolta, majd ő mond lehetőségeket, Bécike meg választ. Ma már nem farag a gyerekből Einsteint.


- Nekem az államlapítás.

- Nem jól mondod, Bécike, az államalapítás. De inkább hagyjuk. Válaszd inkább a dinnyét, aztán ugorjunk!
- Milyen dinnye?
- Hogyhogy milyen dinnye? – Olyan, mint a fejed, dühöngött a tanár, nehéz golyó és cukros lötty van benne.
- Hát, hogy zöld és fehér csíkos vagy sárga?
- Melyik legyen, Bécike?
- A zöld-fehér, mert akkor az Fradi-dinnye!
- Nahát, milyen okos ötlet! - Ekkorát még nem hazudtam gyereknek, gondolta a tanár.- Akkor a tanító bácsi most rajzol egy Fradi-dinnyét, és ez lesz a hónap neve is. Fradi Dinnye Hava.
 

Már csak négy hónap, vigasztalta magát a tanár, ezt a négyet sitty-sutty elintézzük.
- Na, Bécike, hát elérkeztünk a SZEPTEMBER-hez. Tudod, szeptember az ősz első hónapja.
Ekkor mennek iskolába a gyerekek. Érik a szőlő, hajlik a vessző, potyog az alma és az anyukák könnye is, mert a gyerekek kinőtték az összes cuccukat.
- Ki az az ősz? - Bécike kissé lassan értelmezte a hallottakat.
- Az ősz nem egy személy, szagosbükkönyöm, hanem egy évszak.- A tanár nehezen hitte, hogy ezt magyarázza egy nyolcadikos fiúnak. - Van benne szeptember, október és november. De tudod mit? Legyen a szeptember az Iskola Hava, erről megjegyzed majd!
A tanár rajzolt egy szép sárga házat, piros tetővel, a kapu fölé pedig felírta, hogy Ideggondozó. Némi áthallás, szó se róla, de akkor is igaz.
Gondolataiból egy váratlan kérdés rántotta vissza.
- Az iskolának hol van a hava? Nem is láttam. Biztos ellopta a pedellus.

A tanárnak nem volt ereje válaszolni. Legyintett egyet és hirtelen OKTÓBER lett.
- Bécike, tudod, októberben van a szőlőszüret és ilyenkor készítik a bort is. Nézd csak, rajzolok egy szép palack száraz vöröset, barrikolt módra. Legyen tehát a hónap neve Bor Hava!
De a tanár nem úszta meg.
- Ne legyen! Apukám utálja a bort! Legyen inkább Sör Hava!
- Legyen az! Tiszteltetem apukádat.

NOVEMBER. Mi van novemberben? Nyirok, eső, hideg, sár, csupa undorító körülmény.
Meleg ruhák, hideg lábak. Valamit kell erre is mondani-rajzolni. Megvan!
- Bécike! A tanító bácsi úgy gondolja, hogy novembernek adjuk a Nyirok Hava címet! Mehetünk is tovább!

A tanár félt, hogy új kérdést kap, például a....
-Tan'tó bácsi, hogy néz ki a nyirok? - ..igen, erről. Hogy a ló cifra patájába nézhet ki a nyirok?
- Hát, tudod, az úgy van. Amikor sokat esik az eső és nem száraz a levegő, mint nyáron, akkor mondjuk, hogy nyirkos. Rajzolok mondjuk enyhe esőzést meg szürke felhőket.

És rajzolt. És végül - dobpergés!!-, eljött a DECEMBER!
- Bécike! December lett! Mi jut eszedbe decemberről? Valaminek eszedbe kell jutnia, különben agresszívvé válok!

- Oksa, oksa, lazítson a tan'tó bácsi!- Bécikének voltak ilyen elmehapcijai, melyeknek oka soha nem volt megfejthető, következménye azonban mindig fájt.
- Bécike, nem illik így beszélni meggyötört nevelőddel! Ismét kérdezem és terveim szerint utoljára: mi van decemberben, amiről képes vagy végre megjegyezni ennek a nyüves, kettérepedt hónapnak a nevét!? - A tanár hangja okfejtése előrehaladtával egyre magasabb és magasabb régiókba ívelt, az utolsó szót pedig már valami állati hörgéssel adta ki magából. Lihegett és le is izzadt.

- Öööööööö. Karifa? - A tanár csak ennyit mondott: Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól! Tehát DECEMBER neveztessék ezentúl Karifa Havának!

Viva la Vida! Finito, konyec, fin, the End, azaz vége! Vége a mai fejlesztő órának, mostantól egy hétig nem kell látnia-hallania ezt az istenteremtményét. A tanár arcán ragyogó mosollyal fordult Bécikéhez.

- Bécike, fiacskám, vége a mai órának. Igazán nagyon ügyes voltál ma is. - Kegyes hazugság, gondolta a tanár, de egy nevelőnek inspirálnia kell a tanítványt, nem mondhatja a szemébe, hogy reménytelen eset és igazán feleslegesen tartják fel egymást. - Szervusz, érezd jól magad a továbbiakban is! Pá!
- Csók'lom, tan'tó bácsi! - válaszolta Bécike és elhagyta a kínzóhelyiséget.

A tanár pedig hátradőlt, feltette lábát az asztal tetejére – nem volt kár a bútordarabért, hiszen már húsz éve is a jól ismert kopott zöld színt viselte -, és nyitott ablaknál, madárfüttyös aláfestéssel sodort egy spagócát.

 


 

 







 

 

 

 

 

Sztriptíz

 2012.01.12. 00:02

Csóri Bécike, hát nem pórul járt! Olyan, mintha csak tegnap lett volna! Azért, mert tegnap volt.
Az ominózus villanyoszlop-vízió idézte elő a mini-kataklizmát, mikor is valamelyik hülye dzsinn pszichotrotty állapotban - nyilván túlszívta magát valami orientális maszlaggal - egy hajnalon állítólag azt sugdosta Bécike érzékeny fülébe, hogy döntsön már le tizenöt azaz tizenöt villanyoszlopot a szomszéd utcában, mert most járt le a szolgálat, és ha a kidöntés megtörténik, a szabadulás hatására elmúlik az átok, és mind a tizenöt gyönyörű pornósztárrá változik.
Esetleg velős pacal is lehet belőlük, ezt a dzsinnek pillanatnyi szeszélye fogja eldönteni.

A küldetés zéró pontot kapott szelleméknél, mivel Bécike, aki az oszlopdöntéshez annektálni kívánta a szomszédos utcatúráson működő markolót, sajnos megütötte magát az éjjeliőr boxerében. Egy japcsi étterem lett volna Bécike kárpótlása az élettől a boxeres őr miatt, ám hősünk ismét megszívta mint borzék, mert kijudozta őt az étteremből a wasabival gyilkoló pincér sensei.

A wasabi végigégette Bécike torkát, aki visszakerült a kórházba - a boxeres ütközés utalta be oda először, de sajnos retúrt vett, ezért néhány óra elteltével ismét az ügyeleten üdvözölhették őt.

A haverok, akik most már sajnálni kezdték Bécikét - eddig a reakció formái közül a röhögés különböző típusait használták – szilárdan elhatározták, hogy frankón férfias helyen feledtetik majd Bécikével az elmúlt két nap ludvérceit. A magát erősebbnek vélő nem kreativitása elég szűk skálán tud néha mozogni, ha hasznos időtöltésről van szó.
Bécike pajtásai sem tervezték végiglátogatni a Múzeumok Éjszakáját, bár éjszakai mulatságot választottak. Elhatározták, hogy felkeresik a város szívében működő Baktanya nevű sztriptízbárt.

Illusztris hely ez a lokál, vagyis nem lehet akárhogy megjelenni, még nekik sem. Ennyit Bécike és a haverok is tudtak, ezért megtervezték, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy végül ne dobják ki őket már a bejáratnál.
 

Először is kéne fürdeni. A baráti körben volt olyan, aki nehezményezte ezt a programpontot, mivel ő tegnap már fürdött és bár határozott odőr lengi körül, ez nem jelent semmit, mivel ő ezt direkt így akarja. Sajnos senki nem hitte el neki, hogy ez Armani illat, csak éppen egy rusztikus kreáció némi istállós beütéssel, amit pásztoridill olvasása közben álmodott meg a mester.

A fürdés alapvetően pórias elfoglaltság, ám lehet azt nagyvilágian is intézni! Irány tehát a SPA!
Az autóban rá kellett ordítaniuk a sofőr szerepét játszó Gézura, hogy micsoda bunkó barom, nehogy a SPAR parkolójába kanyarodjon már be, nem kenyérért mennek, hanem tisztálkodni.
Az ordítás eljutott Gézu felfogóközpontjába, ennek hatására fékezett egy csodaszépet,
így majdnem egymásra gyógyultak a mögötte nyomuló bagolyeleség-szállító kisteherautóval. A bagolyeleség-szállító illető állati rondán emlékezett meg Gézuról, akit végül meggyőztek barátai, hogy tegye el szépen a bikacsököt, nem kell foglalkozni ilyen csip-csup életveszélyekkel, és különben is várják őket a csajok.

Ez az információ nyomban visszabillentette Gézu háborgó lelkét a helyes útra, amely épp kanyarodott és néhány száz méterrel később már le is fékeztek a spa előtt.
Pár percig csücsükéltek egy helyben az autóban és áhítatosan bámulták a szalon bejáratát. Az áhítatot az váltotta ki, hogy megvilágosodtak : ez nem csak egy falmelléki spa, hanem olyan masszázsszalon is. Hümm-hümm, bemenni vagy nem bemenni, ez itt a kérdés. Normális férfiember nem gondolkozik ilyesmin, csak belenéz a bukszájába és az eredmény ismeretében kiszáll vagy tovaszáll.

Bécikéék bukszavizit után úgy döntöttek, kiszállnak. Előtte megnézték a fogaikat a visszapillantó tükörben, nehogy már kolbász legyen beleragadva, mert az prosztó. Egyébként szépek, illatosak ezután lesznek.

Hát bementek és erősen izzadva előadták elképzeléseiket a recepciós pultban félig fekvő, hiányos öltözékű hölgynek. Egymás szavába vágva hadarták, hogy meztelen, simi-simi, langyos víz, olajadékok, lehetnek ketten is. A hölgy profi volt és sokat tapasztalt, kedvesen elmondta nekik, milyen szolgáltatások közül választhatnak. Egyikben sem szerepelt a meztelen, simi-simi,és a ketten lesznek kifejezés. A langyos vizet és az olajadékot megígérte, és betessékelte az izgulós kompániát az öltözőbe.
Ezután szólt Igornak és Vaszilnak, hogy egy csapat bunkó jött már megint, tartsák nyitva a bicskát a zsebükben, mert nem akar kellemetlenséget az államtitkár úrnak.
A csapat bunkó eközben már foglalkozáshoz megfelelő játszóruhát öltött, amely egyszerű törölköző volt, ám megmutatott majdnem mindent, ami szép tud lenni egy férfin. Kölcsönösen kiröhögték egymás szőrös mellkasát, hordószerű pocikáját és valamelyik lúzer harmadik mellbimbóját.

Végre nyílt az ajtó és beléphettek a gyönyörök kertjébe. Mindenfelé trópusi növények színpompáztak, illatoztak, gyümölcsöstálakat és római kort idéző amforákban bort hordoztak körül szépséges nimfák a kereveteken heverő férfiaknak. Bécike úgy érezte, ezért született és már ki is nézett magának egy szimpi kis heverőt, amelynek tartozéka egy bögyös szöszke leány volt.
Élveteg mosollyal indult, ám ekkor Igor, aki addig kókuszpálmának álcázta magát finoman megérintette a vállát, hogy szíveskedjen tovább haladni.
A galeri nem értette a dolgot, de Igor még pálmaként is félelmetes volt, ezért inkább szót fogadtak. Sajna kitessékelték őket a gyönyörök kertjéből és elindultak tovább egy félhomályos folyosón. Végre megálltak egy kevésbé díszes ajtó előtt. Igor kinyitotta és beinvitálta a társaságot, akik döbbenten konstatálták, hogy a személyzeti zuhanyzóban állnak, talpig vágyban és hökkenetben.

Remegő hangon megérdeklődték, hogy meddig kell itt várniuk, amíg az előző terembe visszamehetnek, mire Igor felröhögött, és azt mondta, hogy nekik az a demo volt, hogy lássák, mire számíthatnak, ha majd nem béna tarackok lesznek, hanem kitömött menő manók. Egyébként csöpög a csap a zuhanyzóban, szíveskedjenek megjavítani, aztán frissen, lendületesen hagyják el a szalont. Szóval a langyos víz tekintetében igazat mondott a banya.

Teljesen leforrázva- szó szerint, mivel Kázmér, a rangidős víz-gáz-és cső elszúrta a csapot- elkullogtak az öltözőbe és ruháikat felöltve némi karlengetés után elköszöntek a banyától.

Szomorúan hajtottak visszafelé és útközben bementek a SPAR-ba tusfürdőért.

Otthon mindenki lecsutakolta magát, tiszta zoknit öltött és újult lelkesedéssel elindultak a Baktanyába. Most aztán nem hagyják magukat megszívatni, szórakozni fognak és kész.

A Baktanya igényes lokál, mindenkinek külön szeparé jut, ahonnan remek kilátás nyílik a csillámló, pörgő-forgó színpadra. Megérkezésük pillanatában tánc címén éppen egy férfi fetrengett a színpadnak számító üveglapon, ami alá kíváncsi háziasszonyok be is kukucskálhatnak. A kukucska lehetősége felizgatta a társulatot, és kisorsolták, hogy Bécike fog először kukucsolni, mivel ez az ő rehabilitációja.

És egyszer csak megjelent a színen a lokál sztárja, a végzet asszonya, aki ígéretesen kevés holmit vitt magával az üveglapra. Bécikéék tudták, hogy most jön a sztriptíz, amire reggel óta gyúrnak, ennek hatására kirendeltek egy üveg Crystal pezsgőt, ami egyikük havi keresetét máris elvitte.

De mit nekik egy kis lötyő, mikor indul az igézet! Sejtelmes zene és a nő elkezd vonaglani, először a cipőcskéit veti le, majd a csipkés combfixet, aztán halad tovább, egészen a kritikus csípőtájékig. Ezen időpontban már a lokál teljes vendégkészlete önkívületben rendeli a pezsgőt és gúvadó szemeivel szuggerálja a kis flitteres fehérneműt, az azonban nem akar lesuhanni a hölgyről.

Néhány férfiú nagyjából egyszerre gondolja úgy, hogy majd ő segít a nőnek megszabadulni a rágyógyult ruhadarabtól és elkezdenek rohanni a színpad felé. Ezen férfiak egytől-egyik Bécike és társulatának tagjai, akik olyan időt futnak, hogy a biztonságiakat is lekörözik.

És akkor a végzet asszonya a legdrámaibb pillanatban megszabadul végre a vágyott ruhadarabtól és a közönség közé hajítja. Ekkor kitör a balhé. Az összes hím egymást püföli széklábbal, pezsgősüveggel, fikusszal és mind a fétist akarja. Pár perc pankráció után Bécike nyer, bár konstatálja, hogy ismét a kórház felé kerül.

Miután elcsendesül a vihar a díva csókokat hintve elégedetten lebilleg az üveglapról,
de mielőtt eltűnne, Bécike ordítva megkérdezi, mi a neve. A biztonsági őrtől kapja meg a választ, mely szerint a hölgy maga Casus Bella személyesen, aki azért kapta ezt a szép nevet, mert általában egy lepattanó műkörméért is vérfürdő szokott kirobbanni.

Bécike udvariasan megköszönte a tájékoztatást és komái kíséretében elhagyta a szétcsapott műintézményt. Sajnos azonban nem voltak gyakorlott somfordálók, ezért nem sikerült kislisszolniuk fizetés nélkül. Rájuk verték a Crystal pezsgőt, méghozzá több példányban, mert néhány üveget elsportoltak egymás gyepálása közben.

Üres tárcával és egy S-es méretű flitteres bugyival távoztak, de egy cseppet sem bánták, hiszen a markoló és a japán étterem után végre tényleg sikeres estét zártak.

Bécike megbeszélte Kázmérral, hogy a fétist nála helyezi letétbe, mert ha hazavinné, az asszony, akit még senki sem látott, finoman kipuhatolná egy rotációs kapa segítségével, hogy mi az ott nála és akkor mégsem szép emlékkel gondolhatna a rehabilitációra.

Amikor a kórházba ért, a dolgozók már vitték is a kétszázasokat a traumatológus főorvosnak, fogadás megnyerése miatt, mert a doktor, rutinos lévén hősünkben, ismét eltalálta, hogy aznap is lesz nekik Bécikéjük.





 

Bécike, a Lokálhiró

 2012.01.09. 23:34

Adva van Bécike, aki saját magát téves önismerettel „Lokálhiró”-ként aposztrofálja. Ismerősei ezzel szemben agyhalottként aposztrofálják őt. Nem éjjeli mulatók hőse ő, mindössze egy gyermeklelkű illető, aki jó szándékával és buzgalmával rettegésben és xanaxos kábulatban tartja környezetét.
 
A jó szándék és buzgalom mindenféle helyi hőstett képében ölt testet, ezért Bécike cselekedeteitől zengeni szokott a környék, szűkebben az a háztömb, ahol bejelentés nélkül éli világát egy olyan lakásban, ahol az elkoszlott tapéta virágos motívumai már foltokban áldoznak lefelé a falról.
Ez azonban nem baj, mert Bécike, aki a modern művészetek híve, kitölti a foltok helyét pókemberes, szupermenes és gumimacis poszterekkel. Ruházkodásában a márkahűség szövetkezik a jó ízlés teljes hiányával, ám frizurája teszi igazán istenné: Bundesliga - stílus, ami elöl praktikus, hátul meg szép.
 
Barátai már több ízben javasolták neki – az idő múlásával egyre hangosabban és közel a tettlegességhez-, hogy szíveskedjék más jellegű rögeszmét kitalálni magának, mivel a világ és ezen belül a kerület megmentésére irányuló lépései nélkülözik a biztonság, az indokoltság és az ép elme minden vonását.
 
Ezzel nem szemben érik a véleménynyilvánítás materializálódása egy bazi balegyenes képében, melynek kivitelezésére pályázatot írtak ki. Sok a jelentkező. A kivitelező-jelöltek ötletes anyagokat nyújtottak be: többen pálcikaemberekkel rajzoltak képregényt a vágyott folyamatról, melynek során Bécikét tönkreverik. Volt, aki a csaját is beígérte, holott abban a hónapban dobtak ki sok százezer pénzet cici-modernizációra.
Bécike azonban közügy, ezt a nő is megértheti.
 
A legutóbbi „ackiója”(ahogy ő meghatározta) úgy kezdődött, hogy egyik hajnalban verítékben úszva, lihegve ébredt fel és amikor a neje (olyan, mint Columbo-é: még senki se látta, de már mindenki hallott róla) megkérdezte, hogy mi a francos baja van, üveges szemekkel lehelte, hogy ő mostantól(„nézd meg az órát, szivi”)azaz július hó 23-a 3.45 perctől médium és karbantartó.
 
Az történt, mint mondotta később a kórházban, hogy álmában a Delej Dzsinnje szólt hozzá a ködből és felszólította, hogy püffedt teste azonnal képződjön ki a nyoszolya melegéből és markolót ragadva szabadítsa meg a köztéri pilácsokat a röghöz kötöttségtől.
Bécike elhivatott és tiszteli a szellemvilágot, így haladéktalanul ment, hogy teljesítse a magasabb szférák akaratát.
 
3.45-kor markolót lopni nehéz, ám nem lehetetlen. Az égi őrültek is Bécike kezére játszottak, mivel épp a jelenés éjszakáján túrták fel az utat a szomszéd utcában, nyilván a dzsinnek. Hősünk snassznak érezte volna, ha csak úgy átsétál oda neglizsében, az nem gyó úgy.
 
Hohó! A városszéli derítő szomszédságában vendégszerepel a Buké és Fivérei vándorcirkusz. Bécike művelt ember, tehát elment az első előadásra, így tudta, hogy röpdös ott egy légtornász is. Milyen szép is volt a ruhája, zöld meg piros és csillogós és volt hozzá maszk is, és milyen fennkölt volt röpdösés közben! Azt meg kéne tanulni gyorsan, tíz perce van rá, mert a dzsinn azt mondta, hogy 4.20-ra ki kell döntenie tizenöt villanyoszlopot.
 
Kész volt a terv. Odalopózik a légtornász lakókocsijához, betör, leüti, ellopja, felveszi, repül, markol. Pite.
 
Eltepert a Babettával a cirkuszig és szívott egy mélyet a friss levegőből. Ezt máris megbánta, úgyhogy inhalálás helyett inkább megkezdte a lopózást.
Öt perc osonás után meg is találta a légtornász mobil fészkét. Odabent sötét, tehát a delikvens vagy alszik vagy nincs otthon. Bécike megörült, hogy minő szerencséje akadt, amikor belé hasított, hogy ez így csak ötven százalékos siker, mert szép a ruha, jól is fog állni, ám ki tanítja meg repülni?
 
Meg kell keresnie a légtornászt és megkérni, hogy azonnal mutassa meg, hogyan csapkodjon a karjaival meg minden. Ha ellenáll, majd hivatkozik a szellemekre.
Bécike megtalálta a légtornászt, épp a súlyemelő nővel cicázott, ezért nem örült a vendégnek. Letojván a szellemvilágot egy húsz kilós tárcsával hókon csapta a hőst.
Ez egyet jelentett az elutasítással. Nincs ruha, oda a haditerv, banyek van, mivel már négy óra.
 
Bécike azonban nem hátrált meg, mivel félt, hogy ha nem teljesíti a missziót, nem szólnak hozzá többé fentről és akkor hogy lesz ő médium és karbantartó.
Babettára fel. Eszébe jutott, hogy nagy hadvezérek szerint a meglepetés ereje mindig győzelemre vezet, tehát meglepi egy pajszerral a pasit, aki őrzi a markolót. Aggódott magáért, hogy a végén eluralkodik rajta az agresszió, de aztán megnyugodott, hogy ezt nem ő sugallta magának, hanem a hadvezérek.
 
A hadvezérek azonban nem sugalltak elég pontosan arra vonatkozólag, hogy mi a teendő, ha a meglepni való személy nem fog meglepődni, mivel épp az utcát nézi.
Bécike nem értette, hogy ez az anomália hogyan eshetett meg. Úgy esett meg, hogy az őr öt perccel azelőtt borzalmas pöfögésre és motorhörgésre riadt, amely sajnos Bécike és a Babetta közeledtét jelezte.
 
Rövid és férfias eszmecsere következett, amely alapján az őr Bécike igénylését a markoló rögtöni odakölcsönzésére nem érezte megalapozottnak, főleg, miután az őszinte hős vázolta a tervet a villanyoszlopok rögtelenítésére.
További makacskodás után eljött a nagy pillanat: markolás következett, Bécike zacsijáé.
Ez a molesztálás teljesen megdöbbentette őt és a döbbenet levezetésére a lefejelés technikáját jelölte ki.
Az őr azonban verekedős kisfiú lehetett, ütésálló fejjel és farkasos boxerrel. A farkas szépséges mintát varázsolt Bécike homloka közepére, ám a műélvezet későbbre maradt, mivel Bécike azon frissiben elájult.

A kórházban tért magához és mivel nem értette, hogy került oda, megkérte a dokikat, hogy vázolják neki ottani nyaralása okát. A sztori végén kikérte magának, hogy ilyen hazudós gyógyítókat küldtek rá, mert micsoda állat mesét akartak beadni neki.
Mivel láthatólag nem emlékezett a hősies vállalásra, nem engedték haza délután, hanem további megfigyelésre elhelyezték egy szép, madárkás freskókkal díszített szobában.
 
Amikor kiengedték, barátai és üzletfelei elhatározták, hogy megünneplik őt és Bécikére hagyták, hogy kiválassza az elhajlás helyét és módját. Tilos azonban karbantartani!
Lokálhiró Bécike úgy érezte, hogy röhejessé vált nimbuszát újra kell fényesíteni valami igazán férfias cselekedettel. Gondolkodott-néhanapján még ezt a megterhelő sportot is gyakorolta-, és kitalált valami tökös dolgot. Úgy indokolta meg választását, hogy fel kell fedeznie fájdalomtűrő képességének határait és ezt empirikus úton -vagyis kipróbálásos kísérlet keretében-óhajtja megvalósítani. Sok energiáját felemésztette, hogy ezt a hülye szót megtanulja, de úgy gondolta, hogy a sok paraszt haver felnéz majd rá, ha ezt meghallják.
 
Azt hallotta, hogy menő manapság a japán étterem. Na, kezdjük ott a bulit, pia előtt úgyis kell valami kaja. Nem volt ellenvetés, ezért felkeresték a Négy Már Nem Létező Évszakhoz címzett keleti etetőt.
Bécike gondolta, hogy itt kezdi a bizonyítást és kirendelt egy nagy adag wasabit.
Állítólag csípős, de a gyomra bírja az Erős Pistát, úgyhogy tuti a dolog, A galeri hümmögött, hogy óvatosan, mert nem picit csíp az a keleti találmány. Bécike röhögött, hogy milyen csirkék ezek itt körülötte és megkezdte az empíriát.
 
A következő pillanatban filozofikus hangulat járta át. Ráébredt, hogy szép dolog az empíria, de a hit se hülyeség, állítólag ez vezet az üdvösséghez. Most például állati üdvös lett volna, ha elhiszi ezeknek az aljas kreténeknek, akik most változatos testhelyzetekben fetrengenek a placcon a röhögéstől, hogy attól még férfi marad és nem gyíkpörkölt, ha nem lapátolja a pofájába BOBCAT-tel azt a gyilkos trutymót.
 
Most mi legyen? Kiköpni ciki, ha lenyeli, meghal. Válogatott, ízlelgette a lehetőségeket. Nyálashártya vagy mitök beültetés máris fix – majd valamelyik szenyagép nagy arcából fog hasítani, haha-, de a nyelőcsövét azért meg kéne menteni, mert mi lesz a törköllyel.
A szemecskéje, az az okos, már egy ideje gúvadni látszott, mivel nem mert levegőt venni, nehogy lemenjen a torkán az átkozott massza.
 
Amit Bécike nem tudott: az étterem személyzete pöpecül kiszúrja, ha valaki karambolozik a wasabival, tehát volt is rá gyógymódjuk. Ősi keleti fogás, otthon csak akkor alkalmazzuk, ha előzőleg a feng-shui szabályai szerint átrendeztük a nappalit.
A főpincnök Bécike mögé surrant és minden képzettségét latba vetve rettenetesen hátba vágta haldokló hősünket. A reflex működött, Bécike levegőt vett, majd nyelt, majd ordított. A pincér ezt a folyamatot már sokszor átélte, ezért kihasználva Bécike tátott száját teletöltötte a gégéjét 3,5%-os tejjel, amely ugye közömbösíti a marást.
 
A hős életében először került testi kapcsolatba azzal a” fehér, zsíros löttyel, amit valami csöcsös dög áraszt magából”- ez a tej romantikus meghatározása Bécike stílusában.
Az élmény sokkolta, sokkhatás alatt pedig az ember tesz olyan dolgokat, amik cizellált egyéniségétől távol állnak.
A pincér volt az a szerencsés, aki megkóstolhatta Bécike sokkos állapotát, amint az cizelláltan megkísérelte kiverni a fogait egy cseresznyevirágos kisplasztikával.
 
A barátok és üzletfelek úgy érezték, hogy eljött a könnyes búcsú ideje, mégpedig villám módra, mielőtt egy komplett yakuza balettcsapat kitetoválja őket nyolc napon túl gyógyuló mintákkal, melyek némelyike maradandó motívum is lehet.
 
Segítette az ügymenetet, hogy a pincér valamikor judo házibajnok volt a Fuji oldalában működő falucskájában, ezért viszonylag gyorsan túltette magán Bécikét. Kedvenc hősünk ugyanis átröppent a felszolgáló válla fölött, majd nyekkent egyet és elejtette a cseresznyevirágos kisplasztikát.
Miután szerencsésen összegereblyézték Bécikét, Mágnás Miskához illő borravaló kiutalása után örökre távoztak a helyszínről. Ezt a többi vendég lufikkal és málnaszörppel ünnepelte meg.
 
A pajtások behajtogatták Lokálhirót a zöldséges Merci hátsó ülésére, aztán elhajtottak vele - a kórházba. Az ügyeletes személyzet nagy ovációval fogadta őt, hiszen még ki sem hűlt az ágya a madárkás kórteremben és így legalább le sem kell húzni az ágyneműt.
 
A nagyjelenet azonban az volt, mikor a gipszelőből két méteres vigyorral előugrott a traumatológus főorvos és elkezdte begyűjteni mindenkitől a kétszáz forintosokat.
Ő nyerte ugyanis a fogadást, mely szerint Bécike még aznap visszatér hozzájuk.
Bécikében egy kisebb világ omlott össze, mikor azt kellett látnia, hogy tulajdon haverjai is a zsebükbe nyúlnak és finom szitkok kíséretében beszolgáltatják a fogadásra feltett összeget.
 
A vetélkedő abszolút győztesei a villanyoszlopok, akik mindenféle magasabb akarat ellenére továbbra is szolgasorban állanak, ám mielőtt aláírásgyűjtésbe kezdtek volna az amnesztiáért ráébredtek, hogy mégsem olyan szívás világítani az utcán. Máshoz nem is értenek, bár egyikük nagyon szeretne kertészkedni, de ebből legfeljebb annyi valósul meg, hogy napjában kétszer lepisili egy palotapincsi.
 
Mára tisztázták indentitásukat és megfogalmazták hitvallásukat is: olyanok vagyunk, mint Isten. Rajta kívül csak mi tudunk fényt csinálni.
 
 

Próbababa

 2012.01.04. 10:00

 

Próbababa

Az ember lánya ( fia is) olykor kitalálja, hogy ő most jogsit akar. Ezt nem szociofób meggondolások sugallják, hanem inkább praktikusak.

Hogy ez a sóvárgás ne maradjon hiábavaló, tehetünk lépéseket, amelyek célunk elérését segítik, azaz megtanulunk vezetni. Csodás, de egyelőre jobbat nem találtak ki.

 

Sok dolgot kell bizonyítani, hogy elhiggyék nekünk: igen, kiereszthetnek a többi, környezetet meghitten szennyező taliga közé. A bizonyítási eljárás első etapja az elsősegély vizsga, melyre a felkészülés játékos formában, kipróbálható szemléltető eszközökkel történik.

Tehetünk nyomókötést egymás elméletileg hevesen pulzáló ütőerére, amely a játék kedvéért azért sérült meg, mert pajtásunk félig levágta a lábát a motoros fűrésszel.

 

Van azonban egy kitétel, amely nem ismer engedékenységet az adott esetben elsősegélyt nyújtó delikvenssel szemben. Nem állapíthatjuk meg saját hatáskörben, hogy a sérült él-e még vagy már késő próbálkozni. Egyetlen eset van, amikor mi magunk is el tudjuk dönteni, hogy indokolt-e az újraélesztés: ha élettel össze nem egyeztethető sérülést tapasztalunk, például a feje és a teste két különböző GPS koordinátán lelhető fel.

 

Visszatérve a fősodorba, a vizsga talán legfontosabb eleme az újraélesztés folyamatában való jártasságunk bizonyítása. Ehhez nem a vizsgabiztost kell életre csókolni, rendelkezésünkre áll egy védekezésképtelen baba.

 

Csórikám eléggé ráfaragott, lássuk be, mert mi is az ő élete. Tömény szívás. Mások leheletéé.
Ott kezdődik, hogy már akkor kétszáz százalékos impotens volt, mikor értelme nyiladozni kezdett, mivel deréktól lefelé nem létezik, a karját viszont vállból lekapták.
Szexepilje így negatív, csajozás nuku, legfeljebb akkor számíthatna egy kis női gyengédségre, amikor egy ifjú és kexelő nőcike óvatosan letérdel mellé (mert ugye a hátrányos helyzetűkém a placcon dekkol kiszolgáltatva a humanoidok változatos perverzióinak), de mekkorát csalódik.
Biztos először megörül, hogy végre csábíthat, hiszen minden hendikepje ellenére azért a felsőteste nem akármi, lehet is nézegetni.

Csak aztán a gyengéd érintés helyett brutális bordatörési kísérlet áldozata lesz, harminc darabé, amely hamvába halasztja fellobbant szerelmét (azt hiszem, konkrétan a "megtalállak, szuka" mondat ötlik eszébe). Mire ezt megfogalmazza, újféle atrocitás éri.
A szuka egy mozdulattal hátratöri a fejét és elkezd az orrába levegőt fújkálni ("most már anyád életével játszol"). Megpróbálja az örömet nézni az ürömben, mert hiszen lehetne rosszabb is, volt már olyan, hogy lilahagymás szájszagú ipse molesztálta szájból szájba, na, azt megkínálta volna egy kis cserszömörcés szájvízzel.

Máskülönben biztos irigyli a gumikollégákat, azoknak milyen változatos az életük!
Egyrészt van kezük és altestük, a lét azért szórakoztatóbb így. Ezen adottságuk végett élénk társadalmi életet élnek, szoros kapcsolatba kerülnek embertársaikkal, néha egyszerre többel is, kis neszesszerekben bejárják a világot.
Ő meg, ha végre lecseng a meló, mehet vissza valami sötét és depresszív helyiségbe a steril mullpólyák közé.
 

A változás lehetősége picike, maximum akkor szabadulhat, mikor karrierje végén leszázalékolják mint egy fogatlan cirkuszi oroszlánt és egy másik szerencsétlen kezdi meg helyette a hosszas szívást.

A főzelék és a telefon

 2012.01.02. 10:38

 

Nemrég bizonyságot szereztem arról, hogy modern korunk vívmányai és a természet ajándékai igenis megférnek egymás mellett, sőt olykor kifejezetten vonzódnak is egymáshoz.

 

A megvilágosodás, mint a nőket általában, főzés közben ért, s a pillanat törtrésze alatt következett be. Midőn férjurammal - na legyünk emancipáltak, férjemmel- folytattam világmegváltó fecsejt(asszem, ecetvásárlásról szólt a dolog) a főzelék kritikus stádiumba jutott: muszáj volt kevergetni, különben feladja és lőttek az ebédnek.

 

E percben Samsung SGH ZV40 típusú mobiltelefonom úgy döntött, hogy az ő életében eljött a stagediving ideje (így hívják azt a különleges mozgásformát, melynek keretében élő koncertek idején az aktuális zajkeltést végző együttes énekese egy íves hoppanással és rajongói iránti mély bizalommal a tömegbe veti magát), csak éppen rossz befogadó közeget választott.

 

Konkrétan: a rosszéletű ketyere beugrott a fortyogó zöldbabfőzelékbe, én meg csak ámultam és néztem, ahogy formatervezett narancssárga őkelme szépen süllyed a maszatba.

 

Én e frigyet merőben feleslegesnek és elhamarkodottnak ítéltem, ezért jegeces szívvel és egy ökörnyi fakanállal elválasztottam egymástól a szerelmeseket.

Ezen aktust a telekommunikációs eszköz matriarchális felmenőinek szapora és nem behízelgő emlegetése keretezte, de végül győztem.

 

A tyilifon ott feküdt a fakanálon és totál beborították a babszemek és a maszat.

 

Tutira vettem, hogy közös életünk véget is ért és mehetek karácsony szent napján a szolgáltatóhoz cserebere készülékért. Lelki füleimmel hallottam, ahogy az eladó megérdeklődi, mi is történt ővele és merev arccal hallgatja a dióhéjban vázolt történetet, mely szerint a halál oka főzés közbeni fecsejből történt főzelékbe zuhanás.

 

Ezt szerettem volna elkerülni részint azért, hogy ne nézzen hülyének egy komplett márkabolt, részint azért, mert nem volt kedvem új telefonnal vacakolni, így aztán szétkaptam és letörölgettem róla a kulimászt, kb. olyan műgonddal, ahogy a régészek szokták a különösen sérülékeny leletet.

 

Úgy tűnt, hogy nem szenvedett harmadfokú égési sérülést a készülék, és ez szerencsére be is bizonyosodott, amikor sikerült bekapcsolnom és repesett az én szívem, mikor a kicsike kérte a PIN-kódot.

 

Szerencsére más következménye nem lett az afférnak, mint hogy a telefonnak azóta van egy enyhe fokhagymaszaga, és a főzelék sem állt neki SMS-eket küldözgetni a Randivonalra.

 

 

Köszöntő

 2011.12.30. 22:27

Köszöntelek körömben, nyájas olvasó! Ha nincs nyájad, akkor is. Apróságokon nem fogunk összeveszni.
 
Azért gyűltem ma itt össze, hogy elindítsam ezt a naplovat. Ráébredtem ugyanis, hogy az univerzum tágulása lelassul, sőt megreked, ha nem állok neki eztet írni. Mivel szívemen viselem a világegyetem harmonikus működését engedtem az unszolásnak.
 
Szándékosan időzítettem az óévre ezt a meglepit a világnak, nem éreztem kötelezőnek, hogy megvárjam az újévet egy új lépés megtételével.
 
Ha az ember ráerőlteti magát gyanútlan és jóhiszemű polgártársaira úgy illik, hogy legalább bevallja, ki is ő. Pontosan harminckét év körüli, barna hajú, normál testalkatú nő, ki budapesti lakhellyel rendelkezik meg egy férjjel, és van két erősen kiskorú kölke, akik viszont vele rendelkeznek.
 
Anyaságom fennállásának hetedik évét taposom immán, s ennyi idő alatt megfigyeltem egy-két hasznos dolgot a gyerekek működését illetően.
Van két darab testrészük, amely stratégiai fontosságú a mindennapokban, ezek pedig a fül és a száj. Érdekességük, hogy erős párhuzamot mutatnak a moziban kapható pattogatott kukoricával, jelesül, hogy méretük a felhasználó szája íze szerint lehet kicsi, közepes és nagy.
 
Feljegyezni való, hogy ugyanazon inger hatására a két szerv ellentétesen reagál.
Így például a „légy szíves, gyere enni!” frázis elhangzása a hallójárat szűkülését vonja maga után, ám a szájszerv mérete megnő. A gyermek ilyenkor a „ nem-értem-furcsa-nyelvedet” illetve a „legózom/mesét nézek/most ettem nutellát” megoldások közül választ.
 
A szülő reakciója mindkét esetben ugyanaz, főleg, ha a felhívás nem első alkalommal kísérel meg eljutni az utódhoz. A hangmagasság emelkedése a legjellemzőbb, amely párosulhat az orcák szűzies pírjának szederjes vörösbe fordulásával.
A nyelv használata ízesedik, indulatszavak, nem ritkán argó kifejezések gazdagítják.
 
A gyerekológusok tudtommal még nem írtak tanulmányt arról, hogy a csemeték jobban értékelik és szívesebben befogadják szüleik közléseit, ha azok tartalmaznak néhány kreatív szóösszetételt, magyarán útszéli káromkodást.
 
Természetesen nem kívánja senki a családban hagyományteremtő szándékkal bevezetni a gyermeknevelésbe az ordenáré szavakat mint közvetítő eszközöket. Hogy ezt elkerüljük,
sok-sok türelemre és szájtépésre van szükség, amely során a gyermekkel megértetjük, hogy számos előnye és még több hátránya származik abból, ha továbbra is ignorálja felmenőit.
Egy ilyen akadémiai székfoglaló általában eredményt hoz, megérinti a gyermek lelkét, hallójárata kitágul, szája mérete csökken.
 
A kedvező végkifejlet elérése sikerélmény a szülőnek, így érdemes kipróbálni a fent leírt lépéseket még akkor is, ha közben kérdőjelek zakatolnak a fejünkben, hogy miért is kell a gyerekkel tárgyalásokat folytatni ahelyett, hogy szimplán szót fogadna.
 
Az a tapasztalatom, hogy ha logikusan (majdnem azt írtam, hogy higgadtan, de ez picikét sántítana) beszélünk a gyerekkel, hamarabb célt érhetünk, mintha negyedórás üvöltőszeánszot rendezünk.
 
Summázván: minden kedves szülőnek jó szórakozást kívánok, s ezt komolyan is gondolom, hiszen minden fáradság ellenére a gyereknevelés azért nagy kaland, amely nagyon sok szép percet szerez mindenkinek, aki ezt az extrém sportot választja.
 
Gyermeki reménység hatja át szívemet, hogy nem a falnak szövegeltem eddig, hanem az anyukámon és néhány megzsarolt családtagon kívül talán voltak még néhányan, akik rongálták szemüket a fenti bölcseletek olvasásával.
 
Ha a válasz igen (ajánlom is, különben szemmelverős körleveleket fogok írni), szeretettel várok minden humán entitást a továbbiakban is!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

süti beállítások módosítása